Gondolkozz pasiaggyal!
Minden belevaló nőnek
Az érzelmek nem helyettesíthetik a kielégítő méreteket
Egyik nap elmentem egy közeli pubba, ahol egy hölggyel furcsa beszélgetésbe elegyedtünk.
Nem ismertük egymást, így könnyű volt nyíltan a lényegre térni. Megkérdeztem, hogy csak én vagyok-e annyira méret orientált, hogy azért nem jövök össze a pasival, mert minden jel arra utal, hogy kis szerszámot hord a gatyájában. Természetesen az, hogy valakinek kicsi, vagy nagy arról mindenki más állásponton van, mert más számít kicsinek, vagy nagynak, de itt nem az átmérőről beszélünk, hanem arról, hogy megüt-e legalább egy 20-ast.
Felszínes gondolkodás, vagy csak tisztába vagyunk azzal, hogy hiába tudja valaki jól használni, az nem jelenti azt, hogy nekünk is jó? Mindketten azon nők klubjába tartozunk, akik nem egy vastag, befőttes üveg méretű pénisztől alélnak el, attól meg főleg nem, ha 15 centis. Ezzel szerintem nem vagyunk egyedül. Sok nő arra alapozza a kapcsolatát, hogy majd az érzelmek mindent megoldanak...De itt jön a másik probléma. Hogy érezzünk valaki iránt bármit is, ha azt sem tudjuk, hogy ki tud-e majd minket megfelelően elégíteni a jövőben? Mert ha nem, akkor érzelmek sem lesznek.
Ez a csúf igazság, amit hiába próbálunk szépíteni, csak azért, mert nem akarunk könnyen kaphatónak tűnni. Persze ez fordítva is igaz, hogyha Te a kisebb méreteket szereted, nem fogod élvezni a szexet egy olyannal, akinek gyomrot döngető méretei vannak. Mert fáj, meg kényelmetlen, meg még bekapni sem tudod rendesen.
Gondoljunk csak bele... Melyik pasi nem dobja el szó nélkül azt a nőt, amelyik nem megfelelő produkciót nyújt az ágyban? Mert csak ő dolgozik és állandóan a misszionárius póz a nyerő, mert egy elégedett hangot sem tud kipréselni a csaj torkán, vagy mert nem szereti orálisan kényeztetni, sőt még lenyelni sem. Nem egy ilyen sztorit hallottam már, hogy azért dobtak valakit, mert az gyenge teljesítményt produkált.
Kedves Hölgyek! Nem ciki a harmadik randi után lefeküdni a kiszemelttel, ugyanis muszáj leellenőrizni, hogy zsákbamacskát árul-e... Hisz tudjuk, hogy a pasik is erre vannak kiélezve!
Személyes történeteiteket várjuk a gondolkozzpasiaggyal@gmail.com-ra!
Kedves Olvasóim!

A tapasztalataim azt mutatják, hogy mi Nők, nem a barátnőinkkel tudunk a legjobban kibontakozni. Pasi témában meg főleg nem! Ez azért van, mert mind mások vagyunk, máshogy gondolkozunk, de van egy olyan női csoport, amiben koncentráltan pasiaggyal vagyunk kénytelenek minden kapcsolatunkat átgondolni (legyen szó komoly kapcsolatról, vagy egy éjszakás kalandról, vagy bármi másról). Így születtünk, vagy mindig is jobban kedveltük a másik nem társaságát? Az oldalon ezeket a kérdéseket fogjuk mélyebben boncolgatni! Személyes tapasztalatokat szívesen olvasok, azzal a címmel, hogy: "Ebben én is pasiaggyal gondolkozom" és várom a gondolkozzpasiaggyal@gmail.com-ra!